Nagygorica (horvát nevén Velika Gorica) város és község Horvátországban Zágráb megyében, a megye legjelentősebb gazdasági, kulturális és közlekedési központja, egyúttal a történelmi Túrmező (Turopolje) székhelye. Az ország hatodik legnagyobb városa. Közigazgatásilag Bapča, Bukovčak, Buševec, Cerovski Vrh, Cvetković Brdo, Črnkovec, Donja Lomnica, Donje Podotočje, Drenje Šćitarjevsko, Dubranec, Gornja Lomnica, Gornje Podotočje, Gradići, Gudci, Gustelnica, Jagodno, Jerebić, Ključić Brdo, Kobilić, Kozjača, Kuče, Lazi Turopoljski, Lazina Čička, Lekneno, Lukavec, Mala Buna, Mala Kosnica, Markuševec Turopoljski, Mičevec, Mraclin, Novaki Šćitarjevski, Novo Čiče, Novo Selo Lekeničko, Obrezina, Ogulinec, Okuje, Petina, Petravec, Petrovina Turopoljska, Poljana Čička, Prvonožina, Rakitovec, Ribnica, Sasi, Selnica, Sop Bukevski, Staro Čiče, Strmec Bukevski, Šćitarjevo, Šiljakovina, Trnje, Turopolje, Velika Buna, Velika Kosnica, Velika Mlaka, Vukomerić, Vukovina és Zablatje Posavsko települések tartoznak hozzá.
Zágráb központjától 13 km-re délkeletre, a Vukomerići-dombság és a Száva között, a Túrmező (Turopolje) síkságán fekszik. Ez a síkság egykor erdővel sűrűn benőtt mocsaras terület volt, amelyben rengeteg bölény (tur) élt. Az ószlávban a "tur" bikát is jelentett, mely a pogány szlávok között szent állat volt. Ez alapján kapta a nevét és ezért szerepel a város címerében is a bika. A síkságot szép tölgyesek borítják, míg a Vukomeri dombokon szőlőültetvényekkel váltakozó bükkösök és nyírjesek találhatók. A bőséges faanyag régen egyúttal az épületek alapanyagát is adta. Az itt élők saját szükségleteiket zöldség és gyümölcs termesztéssel, méhészettel és a vizekből kifogott halakkal fedezték. Az épületek kezdetben csak két helyiségből álló kis házak voltak, később nagyobb, tágasabb házakat építettek, melyek több helyiségből álltak és alkalmasak voltak akár 30-50 fős nagy családok befogadására is. Tetejüket rozsszalma vagy fazsindely fedte.
